Benjamin Crocker ausztrál-amerikai zeneesztétikai szakértő, újságíró és író, a The Federalist munkatársa és a Common Sense Society zenei szerkesztője. Nemrég hazánkban járt, hogy előadást tartson a klasszikus zene jelenlegi helyzetéről.
*
Miért gondolja, hogy a zenéért folytatott harc létfontosságú?
Úgy gondolom, hogy a zene bizonyítottan központi szerepet játszik a nyugati civilizáció történetében. Állandó kísérője volt a nyugati civilizáció növekedésének és fejlődésének. Ha hagyjuk, hogy a zene hanyatlásnak induljon, akkor nagyon is ésszerű feltételezés, hogy ez vagy a civilizációnk általános hanyatlását segítené, vagy pedig olyan szokásokat ösztönözne, amelyek elősegítik a nyugati civilizáció pusztulását.
Mivel tehát a zene mindig is velünk volt, a konzervatív ösztönöm azt súgja, hogy nagyon aggódnunk kellene
amiatt, hogy mi történne, ha nem lenne velünk.
Bizonyítható a zene szerepe a nyugati civilizáció kialakulásában?
Tegyük fel így a kérdést: mi történne, ha Budapesten holnaptól nem lenne opera? Budapest megszűnne létezni? Valószínűleg nem. De éreznénk, valami rossz történt, ami a kultúra valamiféle leépüléséhez vagy összeomlásához vezethet. Nem tudjuk pontosan, hogy mi történne, de mégsem tudjuk elképzelni az életet nélküle.
Ön egy helyütt azt írta Scruton nyomán, hogy a zene segít nekünk embernek lenni. Mit ért ez alatt?
Scruton elképzelése az volt, hogy a zene lehetővé teszi, hogy „szimpátiában táncoljunk” – ezt a kifejezést használta –, hogy szimpátiában táncoljunk valamivel. Egyén vagyok, elszigetelt emberi lény. Nem tudok mindig mindent megtenni, amit embernek lenni jelent.
De ha tudok zenét hallgatni, akkor bele tudok lépni abba az érzésbe, hogy együttérzek azzal, hogy mit jelent embernek lenni.
Átérzem tevékenységek egész sorát, vagy érzelmek egész sorát, amelyekhez a személyes körülményeink között nem mindig férek hozzá. Tehát a zene, azt hiszem, egy aktus a többi emberi lénnyel való együttérzésre. A zene kifejez valamit, ami igaz az emberiséggel kapcsolatban. Kifejezi az emberek tényleges cselekedeteit, érzéseit és érzelmeit. És a zenehallgatás lehetővé teszi, hogy ilyen módon kapcsolatba kerüljünk más emberekkel.